amikor már nem bírom: tudatom nekitámasztom az alkoholnak
mint egy biciklit a bokornak
elrettentő vagyok mint egy vallás: nekitámasztva a pokolnak
belső hangom: akár egy rockkoncerten a Sokolnak

kitágult pupillával néznek a kávészemek
apró koffeinvitorlákkal talán még egy napot átvészelek
tüdőm nikotinfüst – és kékszín passzátszelek
a reggelnek úgy indulok mintha tudnám: csak egy tenger amit átszelek

mindig máshova érkezem mint ahova indultam
egy új kontinens volt minden utam
de erre mások jönnek rá miután elmúltam

talán ezért már nagyon hiányzik az esti ég
amikor vékony damilon pecást fog a testiség
ülni csak úgy a Balatonparton egy üveg borral: mikor már lebomlott a test is rég