amikor már nem bírom: tudatom nekitámasztom az alkoholnak
mint egy biciklit a bokornak
elrettentő vagyok mint egy vallás: nekitámasztva a pokolnak
belső hangom: akár egy rockkoncerten a Sokolnak
kitágult pupillával néznek a kávészemek
apró koffeinvitorlákkal talán még egy napot átvészelek
tüdőm nikotinfüst – és kékszín passzátszelek
a reggelnek úgy indulok mintha tudnám: csak egy tenger amit átszelek
mindig máshova érkezem mint ahova indultam
egy új kontinens volt minden utam
de erre mások jönnek rá miután elmúltam
talán ezért már nagyon hiányzik az esti ég
amikor vékony damilon pecást fog a testiség
ülni csak úgy a Balatonparton egy üveg borral: mikor már lebomlott a test is rég
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
