az alkonyat akár egy technikus: lehúzza a potmétert
az éjszaka altatógázt lélegez ki: lassan ható étert
elálmosodunk és elsötétülnek a zsinórpadláson is a fények
már sehol sincsenek emberek csak túlvilágról leszakadt lények

ez egy hegyes fények gombostűivel kipreparált este
a város határát jelző tábla alatt figyelmeztetés: csak a teste
a lelkek leparkolt autók az útpadkán
fekszik a város mint egy felboncolt patkány

és itt van a nyár: az egyperces Örkény-estek
az emberek a napozóágyakba fröccsöntött önkénytestek
az utcán a nők szépre fésült por és hamu
és mint egy tanga: átlátszik alóluk Samu

a vértesszőlősi lelet
és este árnyékuk még mindig ugyanúgy megmutatja merről lesz a napkelet
csak ők már nem hisznek semmiben mert azt hiszik: istenek
és ha eltelik ami az isteneknek csak pár pillanat: ők már nincsenek

készülődnek a lelkek is kiknek a mai nappal betelik az élet
nem írnak többé egy sort sem – nem alapítanak céget
az író és a menedzser
akárcsak utolsó útja előtt a Challenger

most egy félig evett étel udvariasan kéri a fóliát
másik fele rég legyőzött Góliát
és én mélyen fejembe húzom a múlandóságot mint egy símaszkot
bekötött szemmel csúszom és odakiáltom az isteneknek: sziasztok

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.