szeretem ha eszel és én láthatom
és hogy néha félek a haláltól: vállalom
nézem ahogy az egészet lépésenként tanítgatja az evés
mi a kevesebb és mi a kevés

mert mi az a kenyérnek ha leszakad róla a morzsa
kevesebb lett ugyan de messze még attól ami a sorsa
tudom: áruló az élet és el fog adni
de a halált sem elég elfogadni:

szeretni kell és én szeretem amikor az egész eljátssza hogy sztriptíz
- cseppjeire esik szét a víz
szeretem amikor dühödten nekiront a partnak a Balaton
és szétporzik belőle az a sok hidrogén- és oxigénatom

– ugyanezt nézem ajkadon
amikor eszel az mindig egy újabb alkalom
hogy lelkem a múlandóságot szokja:
életen a halál egy szűk fekete szoknya

nézem ahogy szádba robban az alma
– arra hogy ne így legyen: nincs hatalma
látom az almát és pont olyan mint én
de a halál is emlékeztet valakire úgyszintén

te vagy az – és csak nézem ahogy az egészből kilazul egy rész
és fogad követeli hogy eressze az egész
érzem hogy a halál is így megy majd
– kettesben vagyunk: én meg Freud

mint egy gyónás a cethalban:
miközben eszel – kilesem az elmúlást lábujjhegyen halkan
mert a halál elvont fogalom
úgy tudom megszeretni ha mint egy életmaradék: látom fogadon

történhet velem már bármi
egy ember vagyok aki nem képes almává válni
– de ami előbb még a kést tartotta lehet simogató kéz is:
miért is kell meghalni: miért is
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.