kék patakokban felszakadozó felhőzet
az alkony színe olvadt kőzet
sárgásvörös magmafőzet
veled másnap mindig szél lesz: felkavarsz mint vadász az őzet
nagyot ugrom egy pillanatra feletted lenni éjjel égbolt
mutatok neked távoli csillagot amilyen millió éve volt
fényét látod de ő maga talán már rég holt
– és millió évekre tőled teste nem több mint sötét folt
így fényévtávolságból átölelni téged mint nyakat a hurok
nem fojtogatni: külön lenni tanulok
hogy akkor is együtt legyünk ha nem vesz körbe testburok
most még óceáni kőzetlemez vagyok – lépteid kontinense alá szorulok
gyűrődöm vetődöm: lelkedre ragadt szurok
de hegyek születnek belőlünk és velük együtt én is nevetve felfelé gurulok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.